Lassan egy éve, hogy megvettem ezt a könyvet. Allen Carr: Rövid úton leszokni a dohányzásról. Már több mint három hónapja nem dohányoztam, de nagyon nehezen ment. Nem volt óra, hogy ne jutott volna az eszembe a cigi. Ráadásul a nyaralás is erre az időpontra esett. Emlékszem ültünk a szálloda teraszán, egész nap pokoli hőség volt így jól esett az esti órákban a teraszon hideg sört kortyolgatni. Ilyenkor majd megvesztem egy cigarettáért. A reggeli kávéról nem is beszélve…
A leszokás kezdeti fázisában nikotinos rágóval próbáltam csillapítani nikotinéhségemet. Nem fűztem hozzá sok reményt, de úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Részben segített is mert az első pár napban minden egyes cigi helyett bedobtam egy rágót és – bár az érzés csöppet sem hasonlít arra mint amikor egy cigarettát elszív az ember – volt valami hasonló utóhatása. Úgy gondoltam, hogy az első honap lesz csak ilyen gyötrelmes, azt követően napról-napra könnyebb lesz. Tévedtem! Ahogy teltek a hetek, csak nem akart múlni a késztetés, hogy rágyújtsak és ez egyre inkább frusztrált. Bár rosszabb nem lett és éreztem a nemdohányzás jótékony hatásait is, azért csak ott motoszkált az agyamban folyamatosan és féltem, hogy egyszer elgyengülök és vétkezek.
Ekkor találtam rá a neten a fent említett könyvre. Bevallom egyáltalán nem fűztem hozzá túlzott reményeket. A cím is zavaró volt számomra, tudatalatt valami “Hogyan gazdagodjunk meg a leggyorsabban” feeling ugrott be elsőként. Egy fórumban aztán többen is említették, hogy nagy segítséget nyújtott náluk a leszokás folyamatában a könyv elolvasása. Emlékszem valaki ezt írta:
Hétköznapi pszichológia közérthetõen, mit érdemes és mit nem tenni, ha valaki többet már nem akar rágyújtani.
Ekkor döntöttem el, hogy megveszem a könyvet hátha végleg megszabadulok a dohányzásról való leszokást követő frusztráló szorongástól.
El is kezdtem az ovasását. Emlékeztetlek, ekkor már harmadik hónapja nem “szívtam”. A könyv első részében az író kifejti, hogy az általa kidolgozott módszer mennyire hatásos és hogy hány embert szoktatott már le ennek alkalmazásával. És valahol itt tett említést arról, hogy amennyiben a könyv olvasása közben csillapíthatatlan vágyat érzel arra, hogy rágyújts, hát tedd azt nyugodtan, mire a könyv végére érsz úgysem fogod kívánni a cigit.
Itt hagytam abba a könyv olvasását – közel egy évvel ezelőtt – és gyújtottam rá három hónap kemény megtartóztatását követően. Gondolom azt hitted mikor elkezdted olvasni a postomat, hogy ez egy sikertörténet lesz. Sajnos nem az. Egyelőre nem. Ha azt gondolod, hogy a könyvet okolom a kudarcom miatt, akkor tévedsz! A könyv csupán jó magyarázatot biztosított arra, hogy ismét rágyújtsak – azt hiszem ezt hívják kognitív disszonanciának – de alapvetően az én gyengeségem volt az ami ide vezetett.
Mindazonáltal érdekes, hogy a könyv elején – mert ugye csak azt olvastam – az író megemlít egy esetet. Egy közeli, dohányos ismerősének adott ajándékba egy példányt a könyvből. Ez az ismerős, ha jól emlékszem nyolc év múlva még mindig dohányzott és csak a könyv elejét olvasta el ez idő alatt, mondván tudja, hogy ha elolvassa a könyvet, akkor le fog szokni a dohányzásról. Milyen érdekes.
Nem kívánok senkit sem eltántorítani a könyv elolvasásától, mivel magam sem tudom, hogy az abban ismertetett módszer működőképes-e vagy sem. Mostani írásomnak a célja inkább az volt, hogy bátorítást adjak azoknak akik már ott állnak a siker kapujában és azt üzenjem nekik: “kitartás és nagyon irigylem őket!”. Remélem hamarosan beszámolhatok majd arról, hogy elolvastam a könyvet és azóta milyen boldog “nemdohányzó” vagyok és azt is remélem, hogy ez nem nyolc év múlva lesz.










3 hozzászólás
Szólj hozzá te is!